A Csillagvár Múzeum a Festetics grófok vadászvára volt egykor, így új kiállításunk keretében hagyományos vadászati módokat fogunk bemutatni. Mik ezek?
Minden, ami a lőfegyverek előtt volt: íjászat, solymászat, agarászat.
Vadászat ábrázolása a barlangrajzon
A vadászat szinte egyidős az emberiséggel. Egykor a létfenntartásunkat szolgálta, és sikerességén múlott a közösség fennmaradása. Az ősi barlangrajzok ábrái tanúskodnak róla, hogy mennyire beleszövődött ez a törzs mindennapjaiba.
Egyes tudósok szerint maga a két lábon járás is a vadászatnak hála fejlődött ki, hiszen ennek kettős célja volt: egyrészt felszabadult a két elő végtag és ez lehetővé tette az eszközhasználatot. Másrészt pedig a felegyenesedett ember messzebbre látott, ehhez stratégiai előnyhöz jutva a négylábon közlekedőkkel szemben.
Ahogy okosodott az ember és egyre ügyesebb lett, úgy használt minél inkább kifinomult eszközöket. Kezdetben egy kihegyezett vagy egy bunkós bot is megtette, majd jöttek a pattintott kövek. A leletek szerint már félmillió éve is készítettek ezekből kezdetleges kés-szerű szerszámokat. Majd felkerültek ezek a hegyek a bot végére lándzsaként.Ilyen fegyvereket már 13 ezer évvel ezelőttről is találtak.
Az őskori íj nem sokban különbözött a későbbiektől.
Végül, mint az első lőfegyver megszületett az íj valamikor már a pattintott kőkorszak végén. Ez egészen a 19-20. századik, amíg át nem vette helyét a puskaport használó lőfegyverek meghatározó volt hadászati szempontból is. Az íj feltalálása a tűz vagy a kerék fontosságával vetekedett. Annyira hatékonyabbá tette a vadászatot, hogy az ember ezzel emelkedhetett ki a vadászó állatok sorából.
Egy másik érdekes vadászati mód az, amikor az ember együttműködik egy másik fajjal a közös zsákmány reményében. A leggyakoribb ilyen faj a kutya, de használunk még vadászgörényt vagy ragadozó madarakat, pl. sólymot.
Ezek rendkívül kifinomult módszerek az ember együttélést az állattal olyan szintre emeli, amihez feltétlen bizalom és harmónia szükséges.
Solymász bemutató a Csillagvárban
A vadászat szeretetét átszövi az erdők, mezők, hegyek és völgyek szeretete. Ezeket szereti a sportember és a vadászat még fokozza ezt. Semmi esetre sem az öldöklés vonzó a vadászatban, hanem az ügyességnek és a ravaszságnak a próbája. A tűzfegyverek gyors kifejlődésével a vadászat sportszerűségének elvesztése felé halad. A vad elejtése kezd túl könnyűvé válni, kevés benne a dicsőség és még kevesebb a győzelem érzése mint hajdan. A vadak védelme a fegyvertartás korlátozását követeli. El kellene hagynunk a nagy erejű és nagy pontosságú gyilkoló eszközöket és vissza kell térni az íjhoz. Ebben egy szép és regényes fegyvert tisztelhetünk. Aki íjjal lő, az saját energiáját és erejét adja. A repülő nyílvessző mögötti erő az íjász ereje. A lövés pillanatában minden izmát a végsőkig kell megfeszítenie, kezének mozdulatlannak kell lenni, idegeinek teljes ellenőrzés alatt, szemének pedig tisztának és élesnek kell lennie. A vadászaton saját ügyességét állítja szembe zsákmánya ösztönös ravaszságával. Tettre készen, óvatosan kell megfelelő távolságra megközelítenie a vadat és mikor elküldi mély hangon zúgó vesszőjét és eltalálja a szarvast, győzött. Győzött a fegyver, és győzött az idegek harcában. Ez egy nemes sport!
Ezek szellemében tervezzük megnyitni legújabb tárlatunkat, amely ezekkel a vadászati módokkal ismerteti meg kedves látogatóinkat.
